2010. december 20., hétfő

Mesterkurzus 2010.

„Mesterkurzus 2010.”

A Művészpalánták alapítvány ez évben is felkérte Lacza Márta Munkácsy díjas festőművészt és vitéz Dékán Ágoston grafikus művészt, az idei Csepelért díj kitüntetettjét, otthonukban, s egyben műtermükben, fogadjanak néhány tehetséges fiatalt, s munka közben lássák el őket szakmai tanácsokkal.

A meghívottak a 2010.évi Művészeti Szemle helyezettjei közül kerültek ki. Alkotásaikkal a tavaszi tárlaton, melyet a Rákóczi kertben rendezünk meg, találkozhatnak az érdeklődők.

Köszönet a művészeknek, köszönet a Csepeli „Civil Pályázatnak”, mely lehetővé tette, hogy ez a nyolc tehetséges gyermek szakmailag tovább fejlődjön, személyisége gazdagodjon e két neves művész szárnyai alatt.

Kreiszné dr Paál Sára az alapítvány elnöke

Nincsenek megjegyzések: